A vak koldus és a 20 ezres

Élt egyszer egy vak ember, akit szülei már gyerekkorától fogva koldulásra tanítottak és az ebből a tevékenységből befolyó pénzből próbált nagyobb korában is megélni. Közben megtanult szépen hegedülni és gyönyörű dallamokat tudott kicsalogatni egyszerű kis hegedűjéből. Szüleitől megtanulta az apró pénzek fajtáit és lassan már megtudta különböztetni, hogy mikor dobtak egy 10 vagy 20 esetleg egy 100 forintost bele a kitett kalapjába!

Esténként mikor hazament mindig kiborította a kalap tartalmát egy nagy dobozba és élvezettel hallgatta ahogy csörgött a pénz, pláne amikor sok volt és nagyon csörgött!
Néha volt valami fura érzése, amikor úgy érezte, megáll valaki öt hallgatni, és mintha sokáig ott állna és hallgatná annyira tetszik neki. A gond csak az volt , hogy nem hallotta azt a jól megszokott csörgést, amit az aprópénz szokott adni mikor beledobták a kalapba. Érzett valami mást, valami lágyabb hangot, valami halk suhanást de azt nem tudta hova rakni, erre nem tanították meg szülei! Ilyenkor esténként, mikor kiborította a kalap tartalmát egy zsákba úgy érezte mintha valami papírdarabok keveredtek volna az aprópénz közé de mivel azt úgy gondolta úgyse tudja mire használni, mindig otthagyta és csak a csörgő aprópénzt vette ki magának!
Voltak időszakok amikor szinte marokra kellett otthagynia  a pénz közé keveredett „szemetet”!
Így élte le az életét szegényesen és szűkösen! Mindig azt gondolta, hogy igazságtalan a sors és hogy neki soha semmire sincs pénze abból az aprópénzből kell kijönnie amit a zenélésért kapott! Pedig igyekezett és egyre szebb dalokat játszott! De sajnos ilyenkor csak a papír mennyisége nőtt a szépen csengő aprópénzek hangját nem hallotta!
Mikor a halálos ágyán elbúcsúzott az élettől, azt gondolta, neki soha semmi nem adatott meg, őt elkerülték az áldások és ezért kell szegényen nélkülözve meghalnia!
Mikor elköltözött e világból a helyszínelők meglepve vették észre, hogy magához szorítva kalapját – tele aprópénzzel – halt meg , míg a sarokba félredobva egy zsákban több millió összegű papír 20 ezreseket találtak!
A vak koldus számára mindig ott volt kéznél a lehetőség az anyagi biztonságra, felemelkedésre, jólétre de mivel nem ismerte fel azt, ő csak az aprópénzről tudott ezért sohase élvezhette a gazdagság örömét szabadságát!
 

Mi a tanulság ebből?

A legtöbb ember úgy éli le az életét, hogy a lehetőségeinek 1%-át se használja ki, mégis mikor meghal úgy érzi neki semmi sem adatott meg!
Az ok egyszerű! A fejében lévő programok akadályozták abban, hogy jobb értelmesebb szebb egészségesebb és gazdagabb életet éljen és megvalósítsa a gyerekkorában kitűzött és megcélzott álmait terveit!
Minden embert programok irányítanak! A kérdés csak az hogy szegénységre és betegségre vagy gazdagságra és egészségre van e programozva!

Kik helyezik belénk e programokat? Hát gyerekkorunktól kezdve a szüleink, rokonaink tanáraink, osztálytársaink s persze emellett a TV a rádió, a negatív hírműsorok, a romboló bulvárfilmek és újságok amik keményen döngölik a tudatunkba, hogy mi mindenre alkalmatlanok vagyunk, ne várjunk semmit az élettől, nekünk úgyse sikerülhet semmi, vagy hogy csak tisztességes alkalmazotti munkával szabad pénzt keresni, hogy a legfontosabb egy stabil állás, hogy az MLM az piramisjáték, nem szabad hinni a beszervezni akaró ügynököknek stb! Elhiszzük, hogy a sorsunkat nem tudjuk befolyásolni, hogy semmit se tehetünk a dolgok folyása ellen, hogy a gazdagsághoz születni kell, és hogy a gazdagok milyen gonoszak és kapzsik,kizsákmányolok! Elhisszük, hogy nekünk ez nem sikerülhet mi nem vagyunk rá alkalmasak, és nap mint nap hagyjuk hogy a lehetőségek mint egy sebes vonat elszaladjanak előttünk anélkül hogy mi felszállnánk rá!
Nekünk azt tanították, hogy az aprópénz hangját figyeljük, azt gyűjtögessük így mikor valami más ér a kezünkhöz, valami ami más mint amit tanultunk akkor ahelyett hogy kipróbálnánk, megismernénk azt csak félredobjuk bosszúsan – valaki megint szórakozott velünk és papírt dobott a pénzünk közé!

Megosztás
 
.
 
 

Paleo Baross Cukrászda
Hirdetés
Árfolyamok


 

 

         
         
         

Főoldal - Apróhirdetés - Keresés az aprókban - Regisztráció és apróhirdetési szabályzat - Gyik - Impresszum - Linkcsere - Kapcsolat - Oldaltérkép

© Copyright 2009 - 2017 webilium. Powered by Fotonweb