Lakásfelújítás: megfelelő színű festékek kiválasztása

lakasfestés

A lakásunk színeinek kialakításakor a helyiség funkcióját kell, hogy figyelem előtt tartsuk. Az előszoba és a belépő célja, hogy megfelelő átmenetet keltsen a külső tér és az otthonunk között. Fontos, hogy a szín hívogató és barátságos legyen, hiszen tudjuk, az első benyomás rendkívül lényeges.

A nappaliban szinte minden színt alkalmazhatunk. A túl drasztikus erős színeket sokszor hamar megunjuk és ráadásul nehéz is átfesteni, vagy világosítani. Mivel a nappali sok funkciót lát el, ötletes megoldás, ha a színekkel is elválasztjuk a különböző funkciókat. A hálószobában sokan próbálkoznak vágykeltőnek hitt színekkel és pirosra festik a falakat.

Tisztában kell lennünk azonban azzal, hogy ezek a színek inkább ingerültté tesznek, sőt a szervezetünk már a szín meglátásakor így reagál. A háló a pihenés helye is, ezért itt inkább meleg, átmeneti színekkel érdemes kiszínezni. Ötletes megoldás lehet például, ha az ágy mögötti falat sötétebb inspiráló színnel festjük ki, míg a többit vele harmonizáló világosabbra.

A dolgozósarokban, vagy szobában két lehetőségünk van a munka jellegétől függően. Ha koncentrációt igénylő feladataink vannak inkább, akkor hidegebb színeket alkalmazzunk. Ha alkotó jellegű légkörre van szükségünk, akkor melegebb, közepesen élénk színeket válasszunk. További hasznos tippek a Budai Ezermester weboldalán találhatóak.

A fürdőben a hely nagysága és a szaniterek színe a meghatározó. A konyhában és az étkezőben mindenképpen a melegebb, otthonosabb színek az étvágykeltőbbek. A gyerekszobában érdemesebb az egyszerű színek alkalmazása, mert a játékok és a textíliák eleve színessé és vidámmá teszik a szobát. Mindenképpen előnyös, ha az egész lakás valamiféle összhangban van és a különböző terek egymásra is jótékony hatással vannak.